A 30 éves belga Joeri Lacroix 2005 óta dolgozik a Farm Frites-nél. Kezdetben határozatlan idejű munkaszerződéssel dolgozott nálunk, 2006 óta pedig a csomagolási osztály állandó munkatársa.
„2007-ben Csomagoló Operátor képzésen vettem részt – ez a munkakör rendkívül érdekes, hiszen egy egész csomagolóüzem működéséért felelünk. 2009-től ‘flying operátor’ pozícióban folytattam tovább. Ebben a munkakörben az aktuális műszak bármely, szabadságát töltő vagy betegállományba került munkatársának feladatkörét kellett rugalmasan ellátnom. Ez azt jelenti, hogy a futószalag melletti munkát kivéve mindenféle feladatot végeztem a Farm Frites Sint Truiden-i üzemében. Ez a sokoldalú munkakör testhezálló volt számomra, hiszen rengeteget tanultam belőle. Végül 2009 júliusában lehetőséget kaptam arra, hogy feljebb lépjek a ranglétrán és művezető helyettes lehessek.”
„A vezetői munkakör újdonság volt számomra. Ezek után természetesen a gyártósor működési folyamataival is meg kellett ismerkednem, amelyet végül kifejezetten élveztem. Művezetői tapasztalatomnak köszönhetően 2011-ben műszakvezetővé léptettek elő a Farm Frites-nél. Jelenleg is ebben a pozícióban dolgozom.”
„Pozíciómban az adott műszak komplett termelési folyamatáért, a beosztottaim biztonságos és jó teljesítményéért vállalok felelősséget. Ez a sokoldalú és kihívásokkal teli munkakör rengeteg lehetőséget biztosít a vezetői tapasztalatszerzésre. Leginkább a csapatom menedzselését élvezem. Műszakvezetői munkám 2015-ben facilitátori szerepkörrel bővült.”
A Farm Frites-nél különösen vonzó tényező a munkakörök sokfélesége.
„A Farm Frites igazi családias cég, ahol mind szakmai, mind személyes téren rengeteget fejlődöm. Ez a sokféleség teszi különlegessé a Farm Frites-nél végzett munkámat. Mindez nem csupán a műszak irányításának és ellenőrzésének folyamataira igaz, de arra a fejlődési folyamatra is, amelynek mindannyian részesei vagyunk.”
Felelős Irányítás
„A Farm Frites Sint Truiden-i üzemében beindítottam a Felelős Irányítás projekt megvalósítását. A csomagolási zónában már végrehajtottuk a projektet, most a termelés és minőségellenőrzés következik. Jelenleg a Műszaki Osztályon kezdjük a projektet, amelynek teljesítése februárra várható. Rendkívül büszke vagyok erre a projektre.”
Feltétlenül ajánlanám barátaimnak a Farm Frites-et, mint munkáltatót.
„A Farm Frites mindig lehetővé tette számomra a fejlődés lehetőségét, ezenkívül valódi családi cég, lelkes és elkötelezett munkatársakkal.”